Rágva a sás közt száraz, görcsös ágat,
két méla kecske koptatja fogát.
Tavasszal milyen zöld is volt ez ág!
Édesebb, dúsabb volt, s az íze lágyabb.
Most furcsán keserű, és nem találnak
jobbat, feltúrnák bár a part porát:
elhagyta mindet szép idénye, hát
el íze is, a hajdan-volt varázslat.
Ez íz után, mely létezik, de még sincs,
baktatnak tovább ágtól ágig ottan
s éheznek inkább, egyek ők a gőgben...
Ó, édes múlt szép emlékei, én is
így ballagok tűnődön nyomotokban,
s elfonnyadt öröm dereng csak előttem.
/Ford.: Timár György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése