E lágy, aranyló fürtöket feledd el,
melyek ragyogva lelkem gúzsba fonják,
s az érintetlen hó s a szűzi rózsák
örök fehérjét add hát vissza egyszer!
Feledd, hogy gyönggyel és korállszemekkel
felékesítve oly hivalkodó szád,
s hogy még az ég is féltékeny ragyog rád,
csillagtüzét a bolygóknak ne vedd el!
E báj, okosság volt mércéje annak,
az égi mester mily csodákra képes,
s a természetbe hűen hogyha megtért,
s te semmi jóval már adósa nem vagy,
mi megmaradt még - mindaz a tiéd lesz:
könyörtelenség, zordonság, ridegség.
/Ford.: Takács Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése