Mint rendesen, ott a gitár, a helyén:
ablakban a szegfü- s rózsacsokor:
padlón ragyog a kora-alkonyi fény:
itt, itt a szobánk!...De a lány maga hol?
Hol késik a drága, a huncut, a szép?
Hova bújt aranyos, pici szilfidem: Ő?
Érzem közelének igaz gyönyörét:
vele ittasul, üdvözül a levegő!
A rózsa bibor tüze még biborabb.
A szegfü kacér – ugye, rejt valamit?
Tudom én, ki pirul el a pirja alatt!
Tudom én, a szirom kivel illatozik!
Pendűlt a gitár szive? Tán ideged
csókolta a drót zizegő aranyát?
Rád gondol a hangszer: a húrja remeg,
s amit érez, imádva dalolja tovább!
Hogy izzik a porszem a nap sugarán,
be kedves a tánca, be friss, be derűs!
Két szem mosolyos ragyogása e láng:
az részegít engem is, isteni tűz!
Kis lepke repűl be, sugár, tünemény,
ideszáll, odaszáll, lobogó, repeső…
A szivemre, hamar, gyönyörű jövevény:
rád ismerek, éteri lény: Te vagy Ő!
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése