Vecsey Sándor: Iréne

I.

Diadallal tér a szultán

Vissza kelet népe közé: -

A magyarral vitt csatában,

Sebeit most bekötözé.

Válthatatlan zálog gyanánt,

Viszi a legszebb magyar lányt.

Sok törökvér folyt el érte,

Ki fenmaradt a csatából,

Ha a magyar golyótól nem:

Kapott sebet a leánytól…

De a véres harcznak ára:

Balassa szép unokája.

* * *

A Latorcza vize mellett,

Búsan halad egykét csatlós,

S hű csatlósok élén búsan

A szép ifju Drugeth Miklós.

Eltörődve, kimerülve,

Megyen haza Homonnára,

A Drugethek véren szerzett

Fényes ősi birtokára.

Megfutá a Kárpátokat,

Fölveré a rengeteget,

Összejárta bérczeit és

Összejárta a völgyeket.

Járt a török táborában,

Szolnok s Szécse vára táján,

Álmezében a szerelem

Kifog Allah katonáján.

Olly sokat ment, olly sokat járt,

S nem tudja, hogy szive lánya,

A szultán szép kerevetén,

Stambul háremében várja.

II.

Megy a szultán háremébe,

Szíve dobog, szíve érez,

Annak, ki sok szépet ölel,

Ismeretlen érzés még ez.

-      Ott ül virágokat füzve,
Halványan a hárem szűze.

Sok letépett rózsa közt a

Liliom még illetetlen,

És a szultán épen ottan,

Áll meg vele szemtül szemben: -

Nem ollyan-e e pillanat,

Mint mikor ölyv galambra csap?...

Ámde most tán szive vonza, -

Keble mint a habzó tenger,

Ugy tekintget mint a ki a

Napba nézni nem igen mer.

Enmaga is kérdi talán:

Ő-e a rab vagy a leány?...

Nyugtalanul és félénken,

Veti szemét a leányra,

S szép leányról kezében a

Legszebb virágbokrétára.

S olly nyájasan, a mint tudja,

A virágot oda nyujtja.

-      Vedd, fogadd el e virágot, -
Mond a szultán, esdve kérve:

-      Szép hazádból hoztam én ezt,
Magam voltam oda érte.
S szép Iréne arcza kigyul,
Reszketve a virághoz nyúl.

De amint kinyujtja kezét,

Egy gondolat, - s visszavonja:

-      A virágot elfogadni,
Jó szultán még kora volna…
S mond magában a szép leány,
Dacz, szeszély itt segít talán.

Láng fut el a kényúr arczán,

Égeti a szégyen pírja,

Szerelme és szégyenének

Vívó harczát alig birja.

De erőt vesz a remény rajt:

Azt hiszi, hogy szereti majd.

S esdve fordul ujra hozzá:

Játékot ne üzz szivemmel,

Szomjuhozik lelkem rád és

Szerelemnek szerelem kell.

Szép virág, te szép tulipán,

Kebelére tűz a szultán.

-      Ki kell nyilni a virágnak
Mielőtt keblönkre tűznők, -
Mond kaczéran szép Iréne,
Míg a szultán csak nézi őt.
…Úgy, úgy szultán…teszi hozzá,
S bűbájosan mosolyog rá.

-      Szép Iréne, bűvös angyal,
Szép Iréne én szeretlek -
Szól a szultán – vágyával a
Szenvedélyes szerelemnek,
Mondd mit adjak, - kérd országom,
S tiporj lábbal koronámon.

-      Nem kérek én szultán semmit,
Szívével beéri a hölgy,
Nem vágyom én magasra, szebb
Szabadon a virágos völgy.
Messze innen apám, anyám
És szerelmes ifju vár rám.

-      Ki az, a ki szíved birja,
Ki az, a ki útam állja?! -
Fölkeresem, hogy Mohamed
Véres átka szálljon rája.
S a kényúr mint fergeteg kel,
Sebzett, sértett szerelemmel.

III.

Háremfőnök, a fekete

Sámsund megyen a szultánhoz,

S kérd a szultán: szép Irénről
Sámsund nekem mi jó hirt hoz?

Szelídül-e a szép gyermek,

Épülnek-e palotái,

Van-e elég gyöngye, pénze,

S csillogó fényes ruhái?

-      Pénze, gyöngye s mindene van,
Szelídül is a szép gyermek -
S mond még Sámsund mindent mi csak
A szultánnak hizeleghet.

-      Szép Iréne kedvtelése
Legyen Sámsund legfőbb gondja,
Teljesüljön minden vágya,
Szeszélye és gondolatja.

Épüljenek palotái,
Mindenütt fény, s pompát lásson: -
Ékszer, arany szelídít tán
A szeszélyes daczos lányon.

-      Sok arany és sok ezüst kell -
Mond Sámsund – a szép leánynak:
Nem akarja mondani, hogy
Mennyi kell abból magának.

-      S nincs-e ezüst s arany elég? -
Sól a kényúr fellobbanva,
- Elszáradt-e a kéz, melly a
Vörös zsinórt eddig fonta? –

-      Leleményes s bölcs felséged! -
Sámsund csak parancsod várja, -
Mond a ravasz fekete bég,
Vigyorogva a szultánra.

-      Küldj sinórt a vén basáknak,
Sarczot kell a népre vetni,
Paradicsomba vágyik, hát
Le kell előbb vetkeztetni.

IV.

Járnak kelnek az országban
Csauzok és komoly agák,
Balassa szép unokája
Szerelmesét tudakolják.

De hol ember, a ki tudná,
Mit Drugeth is csak úgy sejtett,
Járatlanok útai a
Titkon szövött szerelemnek.

Lombok közé rejtőzik az
Édes ajku fülemile, -
A magasba repülő sas,
Ki tudja hol, merre csap le?! -

És mit érne, ha tudnák is,
Gyülekeznek már a hadak,
Drugeth erős harczra lészül,
Zemplén gyenge vára alatt.

Achmet a vérszomjas basa,
Szólnok felől tart Zemplénnek,
Olly tulnyomó erő ellen,
Lesz dolga a leventének.

Hallik már a hadi lárma,
Közeleg sok vitéz jancsár: -
De a háromszínű zászlót
Drugeth is megragadta már.

S megy utána a nemesség,
Száguldnak szép paripáik,
Úgy ülik a lovat most is,
A mint ülték ősapáik.

Kardjukat is úgy forgatják,
S nem is próbálnak vele mást,
Mint a mit tud valamennyi,
Huszárosan a hatvágást.

És foly a vér, mint a patak,
A jó török imádkozik, -
Az úristen csak néz, csak néz,
A huszár meg káromkodik.

Előbb mindig káromkodik,
Az az egy jó meg van benne: -
De ha már vág, aztán nem néz
Se istenre, se emberre.

Végére is jár a harcz már, -
De a zászló csak úgy látszik,
Mint mikor a zivatarból
Egykét villám még czikázik.

S eltün végre a zászló is
Sűrü füst és porfellegben,
- Nem ember, csak is birná
Megvédeni annyi ellen!! - -

V.

A Seraillhoz közel, ékes
Palotában,
Balassa szép unokája,
Ott üldögél egy magában.

Kelet sok szép drága gyöngye
S tulipánja,
Jegyajándék gyanánt vannak
Fölrakva kis asztalára.

Ámde nincsen még keletnek
Ollyan gyöngye,
Mint a millyet szép Irén sír
Magyarország legszebb hölgye.

Pedig sok van megengedve
A mi másnak
Tiltva van itt világában
A sok vallásos szokásnak.

…De mi zaj ez, honnan e nem
Szokott lárma?...
Nyitogatja ablakait,
S néz ki Irén az utczára.

Néz, s mit érez, azt nem tudja,
Hanem az sok -
Vonulnak az ablak alatt
Szomorún a magyar foglyok.

Egy tekintet fel a hölgyre, -
S egy onnan le, -

-      Kicsordul a viszont látás
Örömének fájó könnye.

VI.

Napra nap jő szép Irénhez
Naponta a szultán eljár,
És a szultán mindig kérdi:
Szép Iréne szeretsz-e már? -

S szép Iréne mindig mondja:
Talán, talán, de most nem még…
- Szép Iréne együtt hagy el
A türelem és reménység.

- Csak türelem és reménység -
Szép Iréne pajzán szépen,
- Drugeth Miklós is ezt mondja -
Most magában – mindig nékem…

A szerelem nyit magának
Pokolba és mennybe útat,
Szép aranyért, szép pénzért az
Eunuch is csinál útat.

S hogy az időt húzza Irén,
Új és újabb vágy- s szeszélylyel,
A szultánnál mindig mint egy
Bűnös istenasszony lép fel.

- Türelemről szól a szultán?...

-      S meddig kell még nekem tűrni, -
Szól Iréne – mikor fog még
Nyárilakom felépülni?

Mennyi öröm várna ott ránk,
S mennyi élv! de mind hiába, -
Nem lehet boldog Iréne
Nem teljesül semmi vágya.

Nincs számára csigája s egy
Igaz gyöngye a tengernek,
Ujjaira gyémánt gyűrük
S sétájára függő kertek?...

Hasztalan vágy, hiu ábránd!...
Jól tudom, de másként lenne,
Ha mint én tudnék szeretni,
A szultán is úgy szeretne…

- ne tovább, ne, szép Iréne! -
Nézz, és olvass szemeimben,
Nem látod-e mint szeretlek,
Mint gyult ki a láng e szívben.

Mint a tikkadt föld az esőt,
Szomjuhozom édes csókod,
Meddig bánsz te igy velem még,
Mikor leszek már én boldog.

Vagy szívemet tépd ki ó hölgy!
Vagy szeress már, és enyém légy: -
S viszonz a hölgy: - szultán te most
Egész a lelkemből beszélsz.

Igy szeretlek, igy érzek én, -
Azt nem mondja, hogy ki iránt…
Többször szokta ingerelni
Szép Iréne igy a szultánt.

Szép Iréne gúnyaidnak
Lesz-e vége? – esd a szultán, -
Csak ajkad hadd érintsem,
Csak egy csókot adj most szép lány!...

S kéjjel vonná kebelére,
De mosolygva kisiklott már.
- nem ugy szultán – viszonz a hölgy -
A csók nálunk a szívvel jár…

- Játékot ne üzz szívemmel, -
Fenyegetve szól a szultán
- Fergeteg lesz a zefírből
S a bárányból vad oroszlán.

Mondj, követelj mindent mit birsz,
Teljesülend minden vágyad, -
…De azután szép szultána
Leszakasztom a virágot. - -

VII.

Sok jó magyar s hős levente
Nyög bilincsen már Stambulban,
S mennyi van még szíjra fűzve
Stambul felé útban.

Látni köztök vénet, ifjat
S gyermekekkel síró nőket,
A durva a kemény bánás,
Keseríti őket.

Nyugovóban a nap is melly
Szép Irénnek ki van tűzve,
Hogy a kéjvágy az erőszak
Kebelére tűzze.

Közeleg is már a kényúr,
S mond: Szép Irén üdvözöllek,
Vágyaid betöltve vannak,
E nap legyen ünnep.

…S most egy csókot szép Iréne!...
Sorsod felett dönt a válasz, -
Szenvedélyem és szeszélyem
Örvényein állasz.

- Ha ha szultán!...Fenyegetni,
Mikor épen csókot kérünk: -
Tudd meg mi nők a halálos
Szeszélytől sem félünk.

- Üdv a kárhozat! – dörg a kényúr,
S átkarolja vágyó szívvel,
Alig bír már a föllázadt
Égő szenvedélylyel.

- Szép Iréne jer karjaimba,
Hadd csókollak, hadd ölellek, -
Allaht s Istent Hívj segélyül,
Most már az se ment meg.

…Vissza szultán! – sikolt Irén,
Kipirul és sápad arcza,
S kis tőrét enkebelére
Fölemelve tartja.

De kihull a tőr kezéből,
S szól: - hallod a zúgó lármát?!...
Nézd, - a koldus szolganép, hogy
Töri össze jármát…

- Vér folyik a palotában!...
Rémülve nyit Samsund ajtót,
…Fuss uram fuss, a foglyok is
Leverték a békót.

S felzúg a zaj mint az orkán:
Fagy a szultán heves vére,
…El innen el, még van idő,
Mondja a jó Iréne.

- Veszve vagyok! – zúg a szultán,
S ha én halok, halj te is meg!...
- Villám jön igy a viharból,
A mint most jön Drugeth.

- Drugeth, Drugeth!...kiált Irén,
S repes szíve örömében,
Zivatarából a szivárvány,
Igy támad az égen…

- Nem aranyból készül a kulcs,
Jó szultán a nő szívéhez, -
Csak az a kéj a boldogság,
Mit a szív is érez -

Mond Irén a hárem szűze,
S hangja a nép zajába vesz.
- S itthon a legszebb magyar lány
Legszebb menyecske lesz.