A padlón ült, körötte nagy
halom levél – azt válogatta,
hamuvá hült írásokat:
ezt elolvasta, azt félredobta.
Felvett egy-egy képeslapot,
s megdermedt a csodálkozástól:
lelkek néznek így elhagyott
testükre az ég magasából.
Mily élet volt ez valaha,
és nem jön vissza soha többet!
Hány szomorú pillanata
megölt szerelemnek s örömnek!
Mellette álltam, csüggeteg,
némán, és majdnem térdre esve –
s elkomorodtam, mintha egy
kedves árny állt volna helyemre.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése