2014. október 27., hétfő

Heinrich von Morungen: Szomorú tekintet, keserű bánat...


Szomorú tekintet, keserű bánat
gyötörte szivem, hogy már alig élt.
Nyitotta régi kín panaszra számat,
bár féltem: kicsúfolnak érte még.
Ha arról dalolok, ki rég szeretett, azért
ne tartsanak csalárdnak, csapodárnak,
mert dalra teremtett engem az Ég.

Mondják sokan "Lám, hogy dalol a balga!
Nem így tesz az, kit bánat súlya nyom!"
Nem tudják, lelkem mi emészti-marja,
s jobb így, mintsem magamba fojtanom.
Nem magasztalta őt bús voltomban dalom.
Engem a szükség kényszerit a dalra:
hol vigasság lakozik, nyűg a fájdalom.

Gyönyöre és koronája szivemnek,
kinél különb hölgy seholsem akad,
szép, szépséges, gyönyörűszép, a legszebb
meg kell hogy mondjam, úrnőm, csak te vagy.
Az egész világ bámuljon szépséged miatt.
Még van időd: jutalmazz meg, ne vess meg -
különben kár volt magasztaljalak.

S ha mellette, eleven csoda mellett,
vagyok, kire bájt olyan bőven rakott
az Ég, a szivem nagy szerelemre gerjed,
s szivesen maradnék mindörökre ott!
S jaj, ha válni kell oly szomorú vagyok,
ereszkedik közénk fekete felleg,
s elfedi őt, ki oly ékesen ragyog.

/Ford.: Lator László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5