2014. október 27., hétfő

Reimar von Hagenau: Szivem mindenünnen...


Szivem mindenünnen
kedvesem felé repes,
szerelmi édes üdvében
részem csak sokára lesz.
Remélni el nem fáradok,
hódolok néki napra nap,
s ő felderiti szivemben a bánatot.

Szeplőtelen hire
öregbiti csak kinom,
mondják: vakit erénye,
szava nyájas és finom.
Igaz: próbára tettem én,
rossz nyelv nem árthat őneki,
se szóbeszéd foltot nem ejthet jóhirén.

Úton járva, távol,
hogyha rám öröm derül,
őtőle jön magától.
Őrzöm képét legbelül.
Husvétom ő, fényes napom,
szivemben igen kedvelem,
az tudja csak, kinek sohasem hazudhatom.

Hozzá el se szállhat
panaszolkodó szavam.
Ezért emészt a bánat,
látom, mégis messze van.
Sok férfi hölgyéhez megyen,
naphosszat ül, egy szót se szól,
csak hallgat, nem birhatja szóra senki sem.

Nem rónák meg érte,
senkinek nem ártana,
hogyha búcsut véve
szépen odább állana,
ha volna benne büszkeség
és szólna:" Hölgyem, távozom!"
Dicséretére válna csak e zord beszéd.

/Ford.: Rab Zsuzsa/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5