A boldogság csak emlék a szivekben.
Holott jelen van mindenütt. Talán
az őszi kertben jár-kél, vagy belebben,
mint tiszta lég, a házak ablakán.
Felhő dereng a kéklő végtelenben
fehéren, súlytalan. Órákon át
nézem...De mit meglát, megért az ember,
kevés, pedig csak az boldog, ki lát.
Az ablak tárva. Párkányára tottyan
egy kismadár. A könyvlapról szemem
egy pillanatra csak, fölemelem.
Esteledik, az égi fény kilobban.
Cséplőgép zúg a szérűn, hallgatom...
Látok, hallok, boldog vagyok. Nagyon.
/Ford.: Baka István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése