Kavicsföveny, tar sziklák meredélye,
holdfény ragyog a pusztaság felett.
Kristályos hang szövődik földről égre.
Zenget kalászt, virágot és füvet.
Zeng szüntelen, de nem ébred zajára
a pirkadat előtti révület.
Hűvöslő part. Feszít az éjjel árnya
aranyhálót a messzeség fele -
csilláma sorvad, elfogy nemsokára.
És zeng a táj. Mint dús kalász tele
a lélek. Hív a föld szava, siettet:
alkoss, szeress, légy álmok részege.
Zenit sápadt szikráitól a dermedt
a holdasálmú földig lenyilall.
Vetélő kristály-fonalak remegnek.
A zsongó élet szőttese e zaj.
/Ford.: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése