Játssz, míg kék fölötted a reggel,
s az ég felhőtlen, tiszta part,
játssz a végzettel, emberekkel,
élet, kit sorsa harcra rendel,
szív, ki szomjazod a vihart!
Hányszor elnézlek!...Gondok őszét
hordja sötétlő homlokom...
Előttem már minden ködös kép...
Mi vonz? Mi bennünk a közösség?...
Te érkezel - én távozom!
Láttam első, hajnali álmod,
az első, ragyogó napot -
de jövődnek, a könnyek, átkok
és szenvedések viharának
előre vesztese vagyok...
Téged, ha majd vad nyár ragyogtat,
tán vonz még ez a kikelet
és úgy idézed vissza, mint egy
régi, szép, hajnalra felejtett,
álombahalt kísértetet.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése