Kora ősszel néha a friss táj
arcára pírt még csodák tüze fest.
A nappal tiszta, mint a kristály
és fényben tündöklik az est.
Hol sarló járt, s dőlt kalász-rengeteg,
minden kiürült már a messze pusztán
s fehér pókháló-erezet
csillog a sok üres barázdán.
Mind tágasabb az ég...A dal kihalt belőle...
De messzi még a téli viharok:
s frissen mosott, meleg azúr-mennybolt ragyog
a pihenő mezőkre.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése