Zordul hal meg az év. Kicsiny napok, mint
viskók a télben szétszórtan hevernek.
S jönnek világtalan, órátlan éjek
s kétes képei szürke reggeleknek.
Nyár és őszidő, minden már a multé,
s minden gyümölcs barna halálba roskadt.
Más, hűs csillagok csüggnek a sötétben,
hajóinkra tegnap nem ők ragyogtak.
Úttalan minden élet. Elmosódott
mind az ösvény. Végét nem sejti senki,
s ki végére járna s keresni kezdi,
némán lel rá s üres kezét leejti.
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése