Mihail J. Lermontov: Vita

Gyűrűjében a hallgatag
hegy-cimboráknak,

hajdan a Kazbek és a Sat
vitába szálltak.
Az őszhajú Sat szól előbb,
társára förmed:
"Hátad az emberek előtt
hiába görnyed!
Kunyhókkal raknak majd körül,
füstöt lehelsz be,
erdeidben szüntelenül
csattog a fejsze.
Goromba csákány hasogat,
és vaslapát ás,
kebledből rezet, aranyat
fejt ki a bányász!
A karavánok a magas
csúcsokra hágnak,
hol most csak a kőszáli sas
s a köd tanyáznak.
Furfangosak az emberek!
Termetre hangyák,
mégis legyőznek. Nézd Kelet
sok birodalmát!"
"Ne félj," - a Kazbek így felelt
a Sat szavára -,
"Kilencszáz éve tart Kelet
mély, lomha álma.
Árny ül a szőlőskerteken,
habzik a serleg,
a grúzok cifra szőnyegen
lustán hevernek.
A perzsa pipafüstbe néz,
azon mereng el,
zsong a szökőkút, s mint a méz,
édes a szender.
Jeruzsálemtől dél felé
minden kiégett,
Isten haragja perzselé
e holt vidéket.
A sárga Nílus napban ég,
partját harapja,
királysírok izzó kövét
nyaldossa habja.
A színes sátorú arab
éjszaka hűsöl,
csillagot számlál, s dalt farag
sok régi hősről.
Minden, amit belát szemem,
alussza álmát...
Reám a vén Kelet sosem
rakhatja jármát!"

De az ősz Sat így dörmögött:
"Csak várj, barátom!
Lám, észak felől a ködöt
mozogni látom."

És a Kazbek, kit e beszéd
zavarni kezdett,
észak felé titkon sötét
tekintetet vet.
Töpreng, szeme a távoli
ködben keresgél.
Igaz! Mozog ott valami,
és tompa nesz kél.
Az Ural és Don között
hány büszke ezred!
Előttük széthasad a köd,
míg menetelnek.
A tarka lobogók alatt
villog a fegyver,
fehérruhás lovascsapat
porfelleget ver.
Tömött sorokban közeleg
a gyalogos had,
előtte fürge dob pereg,
zászlók lobognak.
A hadat ágyúk követik,
rázzák a földet:
mint harc előtt, kanócaik
már füstölögnek.
S övezve régi háborúk
diadalától,
ott halad ősz tábornokuk,
a szeme lángol.
Kelet hatalmas hadai
mind erre jönnek,
mint felhők vagy hullámai
zúgó özönnek.

Számolt a Kazbek gond s harag
között sötéten,
de az ellenség számosabb,
mint fű a réten...
Búsan tekintett szerteszét,
nem lelt nyugalmat,
szemére húzta süvegét,
s azóta hallgat.

/Ford.: Kálnoky László/