2014. november 1., szombat

Samuel Taylor Coleridge: Az álom kínja


Mielőtt este lenyugodnék,
én imádkozni sose tudnék,
hajló térddel, mozgó ajakkal:
hanem lassan fokozva, halkan,
a Szeretethez fölemelve
lelkem, úgy hunyom a szemem le,
oly bízó, békés nyugalomban,
melyben se vágy, se gondolat,
kérés van csak: érzem azonban,
úgy , hogy egész lelkemre hat,
gyönge, de áldott voltomat:
hogy mindenütt - körül s magamban -
örök bölcsesség és erő van.

Múlt éjszaka mégis a kín
hangos imát csalt ajkamon ki,
próbálva látomásaim
gyötrő körén kívül kerülni.
Fakító fény, tipró tömeg,
gaztett, sosem torolva meg,
s csak mind nagyobb, kit megvetek!
Erőtlen bosszú, béna tett
- bár rejtve, fojtva - égetett!
Vonzottak szennyes, szörnyű tárgyak,
undorral vegyítve a vágyat.
Torz szenvedélyek, őrület!
S a szégyen mindenek felett!
Rejtendő tettek, leplezetlen,
hogy azt se tudtam már: velem
tették-e? Én voltam, ki tettem?
Mert minden bűn és félelem
- másé, enyém - egyként gyötör:
életet fojt meg, lelket öl!

Így fulladt két éjszaka kínba,
a nappalt is elszomorítva.
S az álom nem áldás, hanem
a legnagyobb kín volt nekem.
S mikor álmom harmadik éjjel
saját sikoltásomra szállt el,
vad szenvedéstől elnyomottan
úgy sírtam, mint gyermekkoromban:
majd könnyeimtől megnyugodva
vált kedvem enyhébb állapotra.
"Ily büntetés méltó, ha sújtja",
szóltam, "kinek legmélye romlott."
Mert szívemben megint kigyúlva
éreztem tombolni a poklot.
Annak, ki vétkét látja, tudja,
utálja - s teszi mégis újra,
annak jár ilyen gyötrelem!
De jaj, miért, miért nekem?
Ki csak igaz szivet kerestem,
s nagyon szerettem, kit szerettem.

/Ford.: Rakovszky Zsuzsa/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5