Google+ Followers

2014. december 14., vasárnap

Heinrich Heine: Ifjító lehelet...



Ifjító lehelet száll a vén rengetegre.
Mintha maga a nagy természet lélegezne:
néz a csillag, figyel a fatörzs éberen.
Valami különös, homályos rejtelem
él sűrűjében a moháknak és füveknek,
s az erdőn át sötét, édes hangok lebegnek.
Hol nem mozdul az árny, hol nyugton áll a hab,
néha csillámlani látja az álmatag
szem az egyetemes léleknek kósza, halavány
fényét ingó sudár s lehajló szikla alján.

/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5