Google+ Followers

2014. december 16., kedd

Szergej Jeszenyin: Dalol a tél



Dalol a tél hívó ajka.
Száz hangjával elringatja
Az erdő a fákat.
Elindul a szürke felleg
Messzi tájra, nem pihen meg.
Minden csupa bánat.

Hóviharok kergetőznek,
Hóviharból selyemszőnyeg
Terül udvarunkra.
A verebek, mint az árvák,
Maró hideg végét várják,
Ablakukhoz bújva.

Ázott szárnyú, kis jószágok,
Éhségükben csőrük tátog,
Összebújnak fázón.
És a vihar mind vadabban
Dörömböl az ablakokban,
Az ablakpárkányon.

Dideregnek ők, a gyengék,
S álmodják a jószerencsét,
Míg a vihar nyargal.
És gyönyörűt álmodnak már
A fagymarta ablakoknál:
Napkeltét – tavasszal.

/Ford.: Keszthelyi Zoltán/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5