Szombat
este, ó, az mindig a legszebb. E napon ugyanis nincsen meleg vacsora – hús,
főzelék vagy tészta, amit sorban meg kell enni -, hanem sok minden. És ehetünk,
amit akarunk. Akár teát, amelyet nagymama főz a nagy rézszamovárban, a
pohárszék melletti kis asztalon. Akár tojást: és akkor szólni kell Évának, a
szakácsnőnek, hogy mennyi kell. Akár apró halakat, amelyeket apa hoz haza egy
dobozban. Szóval, pompás az egész. Az asztalon egy nagy tálban pirított kenyér
van és egy másikban vaj és túró, a harmadikban főtt burgonya.
Ilyenkor
apa és anya is mintha jobban örülnének. És ők is, legalább azt hiszem,
szeretnék, hogy mindig ilyen vacsora legyen, mert ez sokkal jobb és kedvesebb,
mint a többi napi rendes vacsorák.
A
nagymama ilyenkor csak teát iszik. Bordó színűre főzi, és mialatt fő, a
csészéjében cukrot éget hozzá rummal. A rum lilás rózsaszínű lángocskákkal ég,
és kicsapkod néha a csésze szélén túl is, a nagymama meg leteszi a szemüvegét,
és mosolyogva nézi: közben cukrokat dörzsöl a citromhoz. Apa halat eszik
először, de azután behozatja a paprikát, a sót, a borsot, a mustárt, a
köménymagot, a káprit és a petrezselymet. Mindenikből szór egy keveset, sok
túrót és vajat vesz hozzá, azután pedig a vastag, ezüst tejeskanállal
szétkeveri az egészet. Pompás ez kenyérre kenve. Én és Dezső mindenből eszünk
sorban. Anyikától kérünk, ő mindent ad. Ha apa így szól: Én nem bánom, de ezek
a gyerekek betegek lesznek – akkor ő megkéri: - dehogy lesznek, vigyázok én.
Vacsora
után apa rágyújt. Én elhozom a sarokból a pipát, Dezső a gyufát a fiókos
szekrényből és Eti a dohányos szitát. Apa lassan megtömi a nagy, faragott
tajtékpipát, és azután rágyújt. Gyönyörű, kék füstkarikákat bocsát: mindenkinek
hármat, nekem is, Étinek is, Dezsőnek is, és ha kérjük, nagymamának és anyának
is. Azután újságot olvas. Anya előveszi a szekrényből az Olajágat, és olvassa.
Nagymama a konyhába siet, magával viszi a kamrakulcsot.
Nemsokára
jő be Julis. Hozza a mosdótálat: forró benne a víz. Lábat kell mosni. Rendesen
Eti kezdi. (Ráfogtuk Dezsővel, hogy lánynak legelőször kell a lábat mosni.)
Julcsa pedig összeszappanozza a lábunkat. Csiklandja, mossa, öblíti, míg csak
egészen nem tiszta. És három mesét mond el ezalatt. A vasfejtőről, a hét
hollóról és a boszorkányokról. Legszebb a boszorkányokról szóló.
Ekkor
már apa és anya bemennek a tisztaszobába. Két lámpást visznek be, és felnyitják
a zongorát. Apa zongorázik, anya mellette ül. Közben beszélgetnek, és apa
olykor megcsókolja anyát.
Míg
Julcsa a mesét mondja, hallgathatom a muzsikát is, mert mindkettőt jól ismerem.
Nagyon szomorú zene, csak apa és anya szeretik. Mi nem,. Ha valami vígat kezd
apa, bezzeg fölugrunk, és táncolunk az ágyban. (Egyszer leszakítottuk így a
ruganyt, de ez nem szombat este történt, mert ha akkor történik, akkor nem lett
volna verés.)
Julcsa
azután kiviszi a tálat, feltörüli a padlóról a tócsát, és mi már szundikálni
kezdünk. De nem jó elaludni mindjárt. Többször felnyitjuk a szemünket, mert a
Homokember még nem jött, és addig úgyse lehet jól aludni. Meg kár is, amikor
olyan szép minden. Az ebédlői lámpa csak kicsit világít be a szobába, mert
behajtjuk az ajtót, és jól halljuk a zongorát. De nemsokára bejő a nagymama. A
pohárszékre leteszi a kulcsokat, és vizet önt a nagy pohárba. Cukros vizet
csinál. Hallani, amint kiveszik a cukortartóból a cukrot. Megolvashatjuk, amint
beledobálja a pohárba. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét. (Ennyit szokott
mindig.) Vizet önt rá, és elkeveri egy kanállal. És odaviszi mindenikünk
ágyához, jól vigyáz, nehogy egyikünk is többet igyék, mint a másik.
Most már
lehet aludni. Nagymama bemegy a szobájába, és ő is vetkőzni kezd. Künn nyílik a
konyhaajtó. Bejő Juliska. Egy tálcán hozza a kancsót és poharakat. Átmegy a
szobákon – csilingelnek a poharak, amint egymáshoz ütődnek -, és leteszi a
tálcát az asztalra. Azután újra kimegy. Néhány perc múlva pedig a mécsest is
hozza. Ezt is apáék szobájába viszi az asztalra.
És e
pillanatban már itt a Homokember.
Apa azt
mondta, amikor megmutattuk neki, hogy az a kancsó árnyéka. S ha a kancsót
elvette, valóban eltűnt a Homokember is. De mégsem árnyék az, hanem a
Homokember. Olyan, mint egy bagoly, és éppen mintha apa ágyának peremén ülne.
Borzasztó ránézni, mert hatalmas, félelmes és csúnya ő. S olyankor fülünkre
húzzuk ám a takaróinkat. Csak néha hajtjuk le a paplan csücskét, és azon át egy
pillanatra még kinézünk. A Homokember még mindig ott áll. Várja, hogy
elaludjunk, s aludni kell, mert ő akarja.
Ha
gondolkodik az ember róla, hol van napközben a Homokember, ki nem találja. És
senki se tudja azt. Azt az egyet azonban biztosan lehet mondani, hogy szombat
este a Homokember is jókedvűbb, mint máskor. Elvégre másnap vasárnap lesz, s
ilyenkor rendesen tovább alszunk, s ennek ő örül. Szereti, ha sokat alusznak az
emberek. Ha este úgy érezzük, mintha a szemünkben homok volna, s emiatt a
pillánk megnehezül, ezt a Homokember okozza. Valószínűleg az ásításhoz is van
valami köze.
…Apáék a
tisztaszobában lassanként készülni kezdenek. Lecsukják a zongorát, elfújják a
lámpákat, és lassan, egymást átölelve átjönnek a szobáinkba. Jól hallom, amikor
apa később vizet önt magának, visszateszi a kancsót, és iszik.
Utána a
Homokember a falon megnyúlik, megnő: most már mindenkinek aludni kell. Apa azt
mondja: - Holnap reggel magam veszek a piacon kelvirágot.
Anya
mond rá valamit, de azt már nem lehet hallani. Azután apa végigmegy gyertyával
az összes szobákon. Megpróbálja, be van-e zárva az ajtó, és visszajön. Elfújja
a gyertyát aztán, és ő is ágyba fekszik. Most már mindenki lefeküdt. A
Homokember, az óriás Homokember, az ágy peremén a falhoz húzódva, komolyan
figyelve gubbaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése