A nyirkos éj megkoszorúzta fenn
fejét sok fényes csillaggal az égen,
s kínjaik után az élők szemében
enyhe álmot ébresztett édesen:
ciripeltek a tücskök élesen,
harsogott metsző énekük a réten,
s az erdők fölött sápadt-sárga fényben
sugárzott a fakó hold csöndesen:
midőn megláttam nimfámat, - a drága
nyakamba ugrott lováról leszállva,
s ízes csókok közt enyelgett velem.
A napnál már jobb nekem az éjfél,
és kedvesebb a homály is a fénynél,
mert benne boldogít a szerelem.
/Ford.: Rónay György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése