Luc s téli fenyő, csak
emeld sudarad,
álmodra hiába
tör hő meg a fagy.
Tűid meredeznek,
mint sün tövise:
sose hervad a lombod,
de nem is üde.
Mi, könnyű szivek, mi
nyílunk, ragyogunk,
ág és galy esendő
virága vagyunk.
Bennünk az arany nyár
rügye, levele gyúlt
s a harmat ezüstje
gyöngyözve virult.
De a drága madárdal
eltűnt s a virág,
el a fény, a zefír, a
zöld láng tovaszállt.
Iregve-forogva
sárgán remegünk:
nem jobb, ha magunk is
velük repülünk?
Hamar, hamar, áldott
szelek, viharok!
Elvágynak a gyötrő
ágtól a rabok.
Tépj ősz szele, száguldj,
éltünk eleget:
vígy innen el, orkán -
megyünk teveled!
/Ford: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése