Google+ Followers

2015. január 6., kedd

Heinrich Heine: Tannhäuser


1

Jó keresztények, lelketek
a sátán be ne fonja!
Elmondom intelmül, amit
Tannhäuserről tud a monda.

A nemes Tannhäuser, a jó lovag
szerelmi gyönyörre vágyott,
a Vénusz-hegybe költözött,
s jól élt hét éven át ott.

"Vénusz, szépséges asszonyom,
ég áldjon, drága lelkem!
Nem tölthetem már itt az időt,
eressz utamra, de menten."

"Tannhäuser, drága lovagom,
csókot sem kap a párod?
Csókolj meg gyorsan, s valld be, hogy
miben volt itt hiányod?

Nem raktam a legjobb borokat
mindennap asztalodra?
Vagy talán rózsakoszorút
nem fontam fődre naponta?"

"Vénusz, szépséges asszonyom,
csömörlésig beteltem
az édes borral, a csókkal:
keserűt szomjaz a lelkem.

A tréfa s öröm elmúlt: ideje,
hogy könnyekért epedjek,
s hogy rózsa helyett szúrós tövis
legyen már dísze fejemnek."

"Tannhäuser, drága lovagom,
miért kell pörlekednünk?
Megesküdtél, hogy a szerelem
örökké tart közöttünk.

Vár kis szobánk, játékait
játsszuk titkos szerelemnek:
szép testem, a liliomfehér,
majd földeríti kedved."

"Vénusz, szépséges asszonyom,
varázsod nincs tűnőben:
bájaidért sok szív hevült,
s hevül még a jövőben.

De a sok isten, a hős, aki mind
becézte valaha lágyan
szép, liliomfehér testedet,
elveszi tőle a vágyam.

Szép, liliomfehér testedet
iszonyú látnom, ha eszembe
idézem, hogy még mennyi lesz,
ki örömét leli benne!"

"Tannhäuser, drága lovagom,
ne légy ilyen kegyetlen.
Verj el inkább, ha jólesik,
mint máskor is, dühödben.

Hogy inkább verj, mint sértegess,
valóban azt szeretném,
te büszke szívem megtörő,
hálátlan, zord keresztény.

Mert túlontúl szerettelek,
azért aláz le cudar szód -
Ég áldjon, itt az engedély,
magam nyitok, íme, ajtót."

2

Rómában, a szent városban épp
zeng, zúg a harang s a karének:
most vonul éppen a körmenet,
középen a pápa lépked.

A kegyes Orbán pápa maga,
fején hármas tiarája,
bíbor köntöst hord, s háta mögött
bárók kezében uszálya.

"Ó, Orbán pápa, szent atyám,
ments meg a kárhozattól!
Kérlek, szakítsd meg utadat,
s figyeld gyónásomat jól!"

Elhallgat az ájtatos ének,
a népség körben áll ott:
térden a pápa előtt, ki lehet
e sápadt, dúlt zarándok?

"Ó, Orbán pápa, szent atyám,
kezed kötözhet, oldhat!
Távoztasd tőlem a Gonoszt
s lángjait a pokolnak.

Én vagyok Tannhäuser lovag,
szerelmi gyönyörre vágytam,
a Vénusz-hegybe mentem, és
hét évig ott tanyáztam.

Vénusz, e gyönyörű nőszemély
csupa kellem, csupa inger:
virágillat száll, ragyog a nap,
ha bársonyos hangja csilingel.

Mint lepke csapong a virág körül,
kelyhe mézét óhajtva,
úgy vonzza egyre lelkemet
mosolygó rózsaajka.

Arca nemes, vállára alá
sűrű, fekete haja hull:
ha nagy szemével rád tekint,
a lélegzeted elfúl.

Ha nagy szemével rád tekint,
állsz némán, megkötözötten:
igen nehezemre esett,
hogy a hegyből végre kiszökjem.

Bár elmenekültem a hegyből,
követett egészen idáig
a szép asszony tekintete,
s magához visszacsábít.

Nappal bolyongó síri árny,
csupán éjjel vagyok élő,
álmomban látom asszonyomat,
amint kacagva felém jő.

Fehér foga villog, s úgy kacag ő,
oly frissen, oly szívbeli-könnyen!
Ha e kacajra gondolok,
nyomban elindul a könnyem.

Teljes szívemből szeretem,
s nem tűr féket szerelmem!
Vágyam szilaj, robogó vízesés,
nincs gát e vad áradat ellen!

Míg szirtről szirtre, zúgva, pezsegve,
hanyatt-homlok lefelé dől,
ezerszer is nyakát szegi,
mégsem veszt lendületéből.

Hogyha enyém lenne a mennybolt,
Vénusznak azt odaadnám:
a napot, a holdat, a csillagokat
lába elébe raknám.

Teljes szívemből szeretem,
s félek, hogy e láng, mely emészti
lelkemet, a poklok tüze már,
az a láng, mely sosem ég ki.

Ó, Orbán pápa, szent atyám,
kezed kötözhet, oldhat!
Távoztasd tőlem a Gonoszt
s lángjait a pokolnak!"

A pápa égre emelte kezét,
s szólt, feljajdulva egyben:
"Tannhäuser, te boldogtalan,
a varázs törhetetlen.

A Vénusz-ördög a leggonoszabb,
mellette elbújhat a többi:
kecses karmaiból sohasem
tudlak téged kiragadni.

Lelki üdvöd fizesse meg
húsod paráznaságát:
elvetettel, elkárhozol,
a gyehenna tüze vár rád."

3

Lohol haza már a jó lovag,
a lábát seb borítja.
Úgy éjféltájban érkezett
a Vénusz-hegybe vissza.

Vénusz álmából felriadt,
ágyát odahagyta nyomban,
s ölelte már szerelmesét
izgatott aggodalomban.

Orra vére is eleredt,
könnyfátyol hullt a szemére:
öntözve szerelmese arcát,
ömlött a könnye, a vére.

Ágyba fekszik a jó lovag,
s nem ejt egy árva igét ki,
míg Vénusz a konyhába megy,
levest habarni néki.

Megeteti, lába sebét
tiszta vízzel kimossa,
megfésüli csapzott haját,
édesen mosolyogva.

"Tannhäuser, drága lovagom,
oly rég nem láttalak már.
Mondd, merre kószáltál, hogy ily
sokáig elmaradtál?"

"Vénusz, szépséges asszonyom,
előbb bizonyos ügyben
Rómába vezetett az utam:
végeztem s visszajöttem.

Hét halmon fekszik e város
a Tiberis vize mellett:
Rómában láttam a pápát,
a pápa üdvözöltet.

Firenzét láttam visszafelé,
Milánóba betértem,
megmásztam a svájci Alpokat,
egyszóval, nem henyéltem.

Hó hullt, míg áthaladtam én
gerincén e hegynek,
reám mosolyogtak a kék tavak,
a sasok vijjogva lebegtek.

A Szent Gotthárd-hágó alatt
hortyogott Németország:
harminchat jámbor uralkodó
intézi most a sorsát.

Láttam a sváb költőtanodát,
mily édes, csöppnyi porontyok!
Apró biliken kuporogtak,
sipkájukon angyali bojtok.

A sábesz Frankfurtban talált,
hol sólettal fogadtak:
vallásotoknak párja nincs,
sem a töltött libanyaknak.

Drezdában láttam egy kutyát
- hajdan jófajta szelindek -,
most nyí, nyáladzik, foga nincs
rég elveszitette mindet.

A múzsák özvegyi székhelyén,
Weimarban  gyászra nagy ok van:
Goethe halott, de bezzeg él
Eckermann! - sír a jaj ottan.

Mi ez az éles gágogás?
- kérdeztem a potsdamiaktól.
A múlt századról ad elő
Berlinben Gans professzor.

Göttingában a tudomány
virul, de nincs gyümölcse:
szuroksötét volt ott az éj,
nem pislog lámpa sehol se.

Celle börtöne hannoveri
rabokkal volt zsúfolva -
Ó, németek! Ez kell nekünk:
közös ostor, nemzeti fogda!

Hamburgban megkérdeztem én:
mi bűzlik utcaszerte?
"Csupán a csatornák!" - zsidó
s keresztény ezt felelte.

Van a jámbor Hamburgban is
zsivány, tagadhatatlan:
majd azt hittem tözsdéjükön,
hogy Cellében maradtam.

Hamburgtól egy ugrásnyira
Altona is remek hely:
hogy ott mi is történt velem,
elmesélem neked egyszer."

/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5