Heltai Gáspár: Egy pórról, a farkasról, a rókáról és egy sajtról

Egy szántó ember ment ki a mezőre szántani oktalan ökreivel. És midőn té s tova bujdostak a barázdákból, a szántó ember erősen szidta őket, szóval a farkasnak ígérvén gyakorta. Mikoron ezt egy farkas meghallotta, ott leste az ökröket mind napestig, hogy a szántó ember neki adja őket.

Midőn immár estefelé járt az idő, a szántó ember kiengedte az ökröket a járomból, és hazafelé kezdte őket hajtani. Elébe került hát a farkas, és így szólt:

- Igen sokszor ígérted az ökreidet énnékem, ezért add ide immár őket, álld szavad.

- Nem ígértem neked semmit, csak káromkodtam. Nem vagyok tehát adósod.

- De én azt akarom, hogy tégy eleget ígéretednek.

Mikoron pedig így civakodtak egymással, egy róka talált arra jönni, és megkérdezte őket:

- Mit veszekedtek egymással?

Azok feleltek neki, s elbeszélték a dolgot, miért civakodnak egymással. Mondta a róka:

- Ha akarjátok, én megítélem a dolgokat köztetek, és egybe békítelek titeket.

- Úgy legyen - egyeztek bele azok.

Mondta a róka:

- Menjél, te szántó ember, amoda, és megállj ott. Te pedig, farkas, imide állj.

Mikoron kétfelé állította őket, elment a szántó emberhez, és halkan mondta neki:

- Hallod-e, ha egy jó tyúkot adsz énnékem, feleségemnek is egyet, meglelem a módját, hogy megmenekedj a farkastól, és szabadon hazahajthatod az ökröket.

Örült a szántó ember neki, és megígérte a két tyúkot. Elment a róka azután a farkashoz is, és mondta neki:

- Ím, barátságodért megtettem, hogy a pórt rábírtam, egy igen nagy szép sajtot ad, s ezért hadd menjen békével az ökrökkel, máskor is megtalálod őket.

Tetszett a szerződés a farkasnak is. És a róka elküldte a pórt az ökrökkel haza. S mondta a róka a farkasnak:

- Jere te énvelem, én odaviszlek, ahol megtalálod a nagy jó sajtot.

Elvezette ezért a farkast mind hegyen-völgyön, addig, hogy beesteledett, és a holdvilág feljött. És eljutottak egy mély kúthoz, melyen két vödör függött, az egyik feljött, a másik alámerült. És beléje tekintvén a róka, meglátta a holdnak képét a kútbeli vízben. És megszólította a farkast:

- Szállj le, és vedd el, ihol atyámfia, farkas, a szép sajt.

- Nem úgy van az! - mondta a farkas. - Add kezembe! Mert avval tartozol. Ezért te magad szállj először le, és ha szükséges lesz, én is segítek azután.

- Jól van! - felelte a róka, és mindjárt alábocsátkozott a kútba, és sokáig volt ott lenn, mert a vederben ülve nem tudott magától feljönni. És a farkas gondolkozni kezdett, és így szólt magában:

- Ím, a róka ment le, és igen hallgat, talán a ravasz mind megeszi ott a sajtot alant. - És lekiáltott a farkas a kútba:

- Mit késlekedsz ott lenn? Miért nem jössz felfele?

- Bizonyára igen jóízű a sajt, de igen nagy, nem bírok vele, ülj a másik vederbe, s jöjj le, segítsél felvinni.

Örült a farkas a jó nagy sajtnak, s mindjárt a vederbe ült, s merthogy sokkal nehezebb volt a rókánál, mindjárt kezdett leszállni a fenék felé. A másik vederben pedig feljött a róka, és mindjárt kiugrott belőle, s a farkast kezdte csúfolni és kinevetni. A farkas pedig ott alant ülvén, erősen kezdett bánkódni s bolondságáról panaszkodni.