2015. január 8., csütörtök

Louise Labé: Élek, halok


Élek, halok: kigyúlok s vízbefúlok.
Didergek s azonközben lánggal égek.
Túl édes és túl érdes is az élet.
Csüggedt, elúnt vagyok, de egyre boldog.

Fölnevetek s egyszerre könnyet ontok.
S a gyönyör is már gyötrő, szörnyű méreg:
az öröm elfut, nem rak soha fészket:
elszáradok s kihajtok, mint a lombok.

Így hány szerelmem, így vet erre-arra:
s ha várom: most jő csak a fájdalom,
váratlanul már túl is estem rajta.

Aztán ha felvitt a vágyott magasba
és boldogságom bizonyos nagyon,
a mélybe ránt megint nehéz bajom.


/Ford.: Illyés Gyula/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5