Ha beköszöntenek a hosszu, téli éjek,
s lassan forog a Hold a díszes
szekeren,
s nem szólal a kakas, csak késő
reggelen,
s egy éjt egy évre tart, ha bánatos,
a lélek:
megölne unalom, de árnyalakod éled,
nehéz szerelmemet így osztja meg
velem,
karomban éjszaka időzik meztelen,
s fülembe zeng hazug örömtől édes
ének.
Valódi lényeged kegyetlen, büszke,
vad,
de képzelt alakod örömöt titkon ad.
Képeddel alszom el, képed vigasztal
este.
Ilyenkor álmaim jó fátyola alatt
képeddel rászedem szerelmes gondomat.
Magunkat gyönyörül használni, nem
rossz ez se.
/Ford.: Vas István/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése