Oly nemes és oly tündéri tiszta
a hölgyem, midőn kedvesen köszönget:
minden beszédet bénaság kötöz meg,
s tekintetét a szem káprázva issza.
Szelíd alázat: ez szépsége titka,
halk hangja nem rebbenti szét a
csöndet:
az ég küldötte őt le szent örömnek,
fénylő csodának földi tájainkra.
Ki nézi őt, nagyobb gyönyört nem
óhajt:
édes vágy hull szivére és szemére, -
nem érzi ezt, ki nem láthatta még őt.
Szavait úgy lesik férfiak és nők,
mintha maga a szerelem beszélne.
Ajka villan, s ki hangját hallja:
sóhajt.
/Ford.: Képes Géza/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése