Ha életem a kíntól és a gondtól
megóvni legalább addig tudom, míg
szép szemeidben minden fény elomlik,
s a vénség benned mindent
összerombol,
aranyhajad ezüstfehérre tompul,
nem öltöd föl füzéres, tarka holmid,
s fakó orcád ahhoz már nem hasonlít,
amely előtt halk sóhaj lett jajomból:
akkor tesz majdan Ámor oly merésszé,
hogy elmondjam, hány év, nap, mennyi
óra
volt életemben a kínszenvedésé.
S noha e kor már vágyam csúfolója,
fájdalmam mégis enyhül egy kevéssé,
ha késő sóhaj kel késői szóra.
/Ford.: Sárközi György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése