Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe, álmodó szemekkel,
s ritkán találunk hűvös árnyra már.
Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bújik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll s az égre lánguszályt röpít.
A róna várja a hűsfényű holdat,
leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.
A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
színes, aranyló lepkeraj röpül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése