Hajdanában, danában,
Mátyás király korában,
Élt egy varga valahol,
A jó isten tudja: hol?
Azaz mégis Óbudán -
Igy beszéli krónikám.
Szegény volt az istenadta!
Tengett-lengett napról-napra.
Rosszul ment a mestersége...
Egyre sirt a felesége,
Hogy mi is lesz már belőlük,
Alig van a betevőjük!
Rongyoskodnak, nyomorognak...
Vessen véget a dolognak:
A királyhoz menjen el már,
Hiszen oda sok szegény jár.
Mondja el majd neki nyiltan:
Állapotuk hogy van, mint van.
S kérje meg a fejedelmet:
Adjon egy kis segedelmet.
Nos tehát a szőnyegen
Forgó majszt'ram eltökélte,
Bármi lesz a dolog vége:
A királyhoz fölmegyen.
Ajándékba varrt is mindjárt
A királynak egy pár csizmát.
A kezébe fogta szépen
S utnak indult hevenyében.
Föl is jutott nagysokára
A királyi palotába.
Ajtónálló rákiált:
"Kit keres kend?" - "A
királyt!"
Válaszolt a csizmadia -
S ügyét-baját,
Állapotját
Elő kellett ott adnia.
Csalfa volt az ajtónálló:
Szegényeket b o r o t v á l ó.
Pedzeni is kezdte mingyárt
A dolognak csinja-binját.
Elbeszélte: mily "s z o k á
s" van
A királyi palotában:
Ajtónállót jutalmazni,
A jutalma ennyi... annyi...
No de érte meg is szolgál,
Mindig ott áll az ajtónál,
(S be nem ereszt senkit ingyen),
Nyugodalma soha sincsen.
S hogy a dolgot jól megértse:
Emberünktől nagy szerényen
"A j t ó n y i t á s d i
j a k é p e n"
Az ajándék felét kérte.
Csizmadiánk nagyot nézett,
Megértette az egészet.
És az eszét fölcsavarva
Támadt egy jó,
Messzevágó,
Aranyos szép gondolatja.
S egy szó nélkül, alku nélkül,
"M e g é r d e m l e t t
o s z t á l y r é s z ü l"
Megigérte... hogy bejusson
A királyhoz bármi jusson.
Ment előre m o s o l y o g v a,
Hát megint egy őr fogadta:
A második ajtó őre
Állt előtte.
S ezzel is csak épen igy járt:
Példálózni kezdett mingyárt.
Mig kibökte utoljára,
Hogy ő neki mi az ára,
Nem sokat kért a szegény, csak
Ép felét az ajándéknak.
Csizmadiánk nem sokalta -
Hisz neki is "j u t
m é g b ő v e n !"
Azért szépen, illendően
Megigérte, elfogadta,
Csakhogy végre, bármi áron,
A királylyal szemben álljon.
Meg is történt nyomban, tüstént -
És beszélt a varga ekként:
"Isten áldja, jó királyom!
Tiszta szivből azt kivánom.
Áldott legyen lelke, teste...
Ajándékom meg ne vesse."
Szép szavai jól hatának,
Megtetszettek a királynak.
Leültette karosszékre,
Beszélgetett soká véle.
Ajándékát elfogadta,
Nézegette, próbálgatta.
Mátyás király végre felkelt,
Szólitá az udvarmestert.
És meghagyá, hogy azonnal
Ott teremjen száz aranynyal.
Ott is termett nemsokára
Száz aranynyal... de hiába!
Csizmadiánk nem vevé el,
Hanem igy szólt furcsa észszel:
"Jó királyom, fejedelmem!
Nagy kegyelmét nem érdemlem.
Hanem, hogyha meg nem bántom,
Van nekem egy kivánságom:
Holtomig én megelégszem,
Ha száz botot adat nékem."
"Száz botot száz arany
helyett?!"
Szólt a király és nevetett.
Azután meg ámult-bámult,
És gondolta: no ez c s á b u l t!
Hanem azért megkérdezte:
Mi öröme telik benne?
Csizmadiánk állitotta:
Szüksége van a száz botra.
Jó lesz az a száz bot neki,
Száz aranynál jobb szereti.
Látta Mátyás,
Hogy nincs tőle szabadulás,
Nevetősen, sietősen
Elrendelte: vágjanak hát
Száz botot, száz mogyorófát
A budai nagy erdőben.
De a majszt'ram közbeszóla:
Nem kell neki mogyorófa!
Száz bot neki olyan jó csak,
Mint a minőt adni szoktak
Gazfiaknak a deresen...
Ilyet kér ő egyenesen.
Mátyás király nézett rája,
Elállott a szeme-szája.
Több szót nem is vesztegetve
Testőreit berendelte.
És a két legmarkosabbnak,
Vállasabbnak, zordonabbnak
Meghagyta, hogy fizessék ki:
Adjanak száz botot néki.
Tetszett a csizmadiának,
Hogy sikere lett szavának.
Repesett a szive-lelke,
Kalapácsolt, ugrált benne.
S annak rendjén,
Megköszönvén
A királynak nagy kegyelmét,
Ment ki gyorsan...
A két testőr persze nyomban
Ott követte őkigyelmét.
Kint az első ajtónálló,
Ajándékra várva-váró,
Követelte a felét,
Varga vigan igy beszélt:
"Gyere, gyere, gyer koma,
Lesz ma itt nagy lakoma!
A f i z e t ő h i
v a t a l b a n
Megkapod, csak gyere gyorsan!"
A második ajtónállót,
Ajándékra várva-várót,
Szinte híta ékesen,
Mint a méz, oly édesen:
Gyere, gyere, gyer koma,
Lesz ma itt nagy lakoma!
A f i z e t ő h i
v a t a l b a n
Megkapod, csak gyere gyorsan!"
Nem is kell tán elmondanom:
A testőrök kifizették
Kinek-kinek "f e l e r é s z é
t" ...
Volt mulatság, lakodalom!
A királynak elbeszélték
A dolognak mibenlétét,
S ugy nevette ezt a dolgot,
Hogy belé a könnye omlott.
De a majszt'ram e tréfáért
Meg is kapta a magáét.
Kapott annyi aranyat:
A zsebe majd leszakadt.
Mikor aztán haza ért,
Mind kirakta a sok pénzt.
Megszámolni alig birta,
Neje bámult, mint a birka,
S térdre estek... ugy imádták
A magyarok nagy királyát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése