2015. február 11., szerda

Z. Tábori Piroska: Tavasztündér



Egyszer a Nyár nagyon megharagudott az emberek országára. Azt mondta, hogy hálátlanok és nem becsülik meg, amit nékik ad, mindég többet szeretnének. Haragjában az egész országot odaajándékozta a Télkirálynak és megfogadta, hogy többé be nem teszi ide a lábát.

Télkirály megörült a dolognak, hamar elfoglalta az emberek országát, berendezkedett, mint aki itt örökre ott akar maradni, palotát épitett magának a legmagasabb hegyen, csupa jégből, hóból, az utakat fehér hóval hintette be, hogy könnyebben járjon rajta a szánkója, erdőre mezőre fehér bundát teritett, az ablakokra jégvirágot rajzolt.

Az embereknek eleinte tetszett a mulatság, bent ültek a jó meleg szobában, nem kellett dolgozniok, táncoltak, aludtak, azután megint táncoltak. De végre, mikor már esztendeig tartott a tél, megsokalták a hosszu farsangot. Elfogyott az ennivaló, erdőn, mezőn a hótakaró alatt semmi sem termett, ember, állat megunta az örökös hideget. De hiába. A Nyár haragudott, feléjük sem nézett.

Hanem a Tavasztündér megsajnálta az embereket. Törte a fejét, hogyan segithetne rajtok. Befogatott virágos kocsijába, elrepült az Óperenciás tenger partjára, ott lakott egy ezeréves boszorka, attól kérdezte meg, mit csináljon.

A boszorka adott is jó tanácsot, a Tavasztündér szélsebesen hazarepült, felöltözött legszebbik ruhájába és elment a Télkirály palotájába vendégségbe.
Ahogy az őrt álló jégvitézek meglátták a Tavaszt, egyszeriben melegük lett és olvadozni kezdtek. A Tavasztündér mosolygott. Mosolygásától elolvadt a palota fala is, elolvadt az uton a hó, elhervadt az ablakokról a jégvirág és mire Télkirály felébredt álmából, csak annyi ideje volt, hogy hamar felüljön viharlovára és elrepüljön messze, messze. Attól félt, hogy a tündér mosolygásától még ő is eltalál olvadni.

Akkor a tündér teleszórta virággal a földet, erdőn mezőn megcsendült a madárdal, az emberek sietve munkához láttak és hálás szivvel, nagy örömmel fogadták a megbékült Nyarat. Többé bezzeg sohasem panaszkodtak, hogy kevés nékik, amit tőle kapnak!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5