"Gyerekek, rossz hely most a láp,
a nap lenyugszik, elhalóbb
a méhek zümmögése már,
fakó kendő leng ott alább,
a köd leszáll!"
Csak játszik tovább a gyereknép,
ez követ pattint, az füvet tép,
vízben pancsolnak önfeledten,
lepkét fognak a nádason,
s vígak, ha szittyó közt, ijedten,
nyakigláb vízipók oson.
"Gyerekek, fűbe dőlni kár! -
Hova imént méh szállt le, már
füstölög a virágkehely.
Bokorban a nyúl félve vár,
a köd közel!" -
Míg párából felüti kába
fejét az úrizab, lyukába
bújik a bogár, s kákaszáron
följebb kúszik a lusta moly,
hogy a szárnyának meg ne ártson
a felszálló, nedves gomoly.
"Gyerekek, jobb idehaza!
Ne fussatok a lápra ma:
tövisre szürke dér fagyott,
rigó fészkén nyög egymaga,
a köd kavarog!"
Parázslik a pásztor pipája,
előtte mintha úszna nyája,
fókacsordát ekként terelget
Proteus a megőszült habon,
tetőn a fecskék csivitelnek,
lenn kakas szól álmatagon.
"Egy gyerek se lépjen ki, ne!
Már a kilincsig ér, íme,
a pára, s lesz mind vastagabb:
csalfán csillog a föld szine,
a köd dagad!"
A homályból, hol mit se látni,
csak a fenyők zöld csúcsa áll ki,
mint hó feletti kocsmacégér:
halkan bugyogni kezd a láp,
gyönge sipolás, sziszegés kél,
mit a mélység föl-fölbocsát.
"Gyerekek, be a házba mind!
Lidérc csalóka fénye int,
varangy duzzad, kígyó lapul,
félelmes járni odakint,
a köd ott az úr!" -
Tűnik a zöld, már szürke felleg
a fenyő, lassan bukva feljebb
ködkísértet jön a mocsárból,
s öles léptekkel elinal:
a nád közt bolygó tűz világol,
vízparton zeng a békadal.
S most gyenge izzás fénye rezdül
az óriás testén keresztül:
forr, színt vált a hab szakadatlan,
észak, észak már lángban áll -
Tüzes nyíl, égő dárda pattan,
mint lávasáv a láthatár!
"Hogy villámlik kint, csupa láng
a fövény, könyörülj, Atyánk!
Ki-ki tegye össze kezét,
dögvész, ínség szakad ma ránk -
A köd tűzzel ég!" -
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése