Púpos lettem és görnyeteg,
nem hallok, életem hanyatlik,
fejemről a haj lepereg,
orrom-szájam folyvást patakzik,
mellemben is igen nyilallik,
érzem, reszket minden tagom,
a szót is már csak dadogom,
megvetés, gőg sziven talál,
járni sem tudok már magam:
megjelölt engem a halál.
Ősz vagyok és hiteveszett,
fukar, ki csak morog, haragszik,
gyanakvó, a régieket
jobban értem, mint mi ma zajlik,
a testem mind mélyebbre hajlik,
játék, mosoly látása nyom,
jólesik, ha panaszkodom,
mert mind a múlt szivembe fáj:
az ifjakat csak korholom:
megjelölt engem a halál.
Fogam redves és sárga lett,
vásott, s mint kloáka bűzlik,
fagy dermeszti meg testemet,
ezt a kehest: mi élni ajz itt,
csak az orvosság: egy falatnyit
alig gyűrök le torkomon:
a böjt lett minden gyámolom,
lelkemre álom sose száll,
csak innék mindig, mar a szomj:
megjelölt engem a halál.
Herceg, már túl a hatvanon
teljes bizonyságunk vagyon
a vénség felől, mely bezár,
arra vár minden rokonom,
lennék csak tengeren tulon:
megjelölt engem a halál.
/Ford.: Somlyó György/
/Forrás: Szélrózsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése