Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok.
Bokrok árnyában üresek a fészkek,
mint az erdő szélén nyári kis lakok.
Szőlőhegyen a rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból.
Hasad már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.
Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét.
Köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.
Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
halott levél kereng a pókfonálon.
/Forrás.: F. I., Tarka rét/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése