Csupa erősség, csupa
pompa,
dereka soha nem hajolna,
és kérge kemény, mint a
kő.
Szélvésznek zúgva kiált
vissza,
gyökere a mélység vizét
issza,
és rajta nem fog az idő.
Fájából lesz a hordódonga,
faragott kapuk díszes
gombja,
fürge kerékben a küllő.
Mindenütt, ahol helyt
kell állni,
viharral, vésszel
szembeszállni,
a tölgy, csak a tölgy az
első.
Odvában mégis mókus
fészkel,
tört ágán madár alszik
éjjel,
a makk ül kis
csészéjében.
Őrködik százezer
virágon,
alatta vándor alszik
nyáron,
és nem fél soha, csak
télen...
Testét a fagy
összehúzza,
ágát zúzmara összezúzza,
jaj!, a fejsze is
megvillan,
megreszket akkor,
keseredten
nagyot kiált, és
elesetten
rázuhan a hóra holtan.
/Forrás: F.I., Tarka
rét/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése