1
Köd-fényben áll a budai vidék:
legyen enyém az ősz, akár a lelkem,
pipámban száz levél hullája ég,
miket finom dohánnyá szeleteltem.
Egyharmada diófa levele,
másik harmad édeskés hárslevélke,
a többit naspolya hullatta le,
vagy a szomszédunk szelíd gesztenyéje.
2
Miket a lomb szűrőjén felfogott,
nyári napok, szívódjatok belém!
Bódítsatok vad szirom-illatok,
villó fények az asszony-fák csecsén,
melyek alatt tátott szájjal hevertem,
s egy cseppentett-csepp mézet
könyörögtem...
Szép fák, kik álltok most kopott-leverten,
borultok még virágba körülöttem?
3
Kígyó-lélek, kék pipafüst,
mennybefutó selyemkötél!
Bár csimpajkodhatnék beléd:
mi lesz, ha itt talál a tél?
Maholnap dérvert ez a rét,
Fáink szél-hóhér öklözi -
Emelj, emelj, varázs-kötél,
rózsálló, langy felhők közé!
4
A vadszőlő leveleit a szélvész
elvitte, de száz karja itt maradt:
a tűzfalon most óriási térkép,
erek, folyók, ösvények és utak.
Nézik-nézik az árva madarak,
drótlábu pintyek, kurtaröptü cinkék,
találgatják száz közt a jó utat -
de végül ittmaradnak télre mindég.
5
Utamra sok-sok levelet rakott a
Szél - ez a megtért vandál épitész,
ki rombolás után alkotni kész -
s most lábam alatt tündér terrakotta,
mely az első új szélre szerteszéled,
akár a füst, ha a pipám kiég,
akár a hajnali, bátor remények.
S egy hajnalon én is némán kiégek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése