Nyírfák közt jártunk ketten, sűrű
ligetben,
friss zöld tekeredett
fehér kis orsó-törzseden,
lebbent ködből font fuvallat:
Május, emléked elosztom,
alkony, hajnal ragyogjon:
csókoltam a hajad,
kék sapkád lekaptam,
felhajítottam a csillagokra.
Szemed szinébe borulva kivirulsz-e újra
nekem?
Hogy felkaptak akkor a fák,
s megálltak veled - két pillanatra.
Végtelen válasz: riadtan
újul meg a világ...
/Ford.: Tandori Dezső/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése