Pont
délben, mint mindig, kinyitotta táskáját, és kirakosgatta kellékeit, egy tucat
tengeri kagylót, egy négyszögletes rongyot, amelyre holmi mágikus jelek voltak
pingálva, egy füzetet, meg egy köteg pálmalevelet. Homloka cinóbertől fénylett,
bőven behintve szent hamuval, szeme tüzes, átható pillantású – a szüntelen
üzletelés következményeként -, ügyfelei, egyszerű lelkek, e mohó tüzet prófétai
fénynek vélték. Tekintetének hatását még fokozta a keret: a rikítóra festett
homlok meg az éjfekete, sűrű körszakáll. Ilyen foglalatban még egy hülye szeme
is fénylene!
Hibátlan
színskála volt ez. Gyűltek is rá az emberek, mint méhek az élénk színű virágra.
A csillagjós egy terebélyes tamariszkusz árnyékában ült, a városi parkot
átszelő kis út szélén. Forgalmas hely: a keskeny úton egész nap jött-ment a
nép: Ki mindenki nem volt itt: kuruzslók és gyógyszerárusok, lopott holmival és
vasáruval kereskedők, bűvészek, alkalmi szövetbolt kikiáltója, aki reggeltől
estig úgy harsogott, hogy akár az egész várost összecsődíthette volna. Utána
hangosság tekintetében a pörköltföldimogyoró-árus következett. Ez napról napra
új elnevezést talált ki portékájának. Ma ezt kiabálja: „Bombayi fagylalt!” –
holnap: „ Delhi mandula!” és harmadnap:”Maharadzsák csemegéje!” – s a vevők
tódultak hozzá. Sokan közülük megálltak a csillagjóst figyelni. Az csinálta a
maga dolgát a földimogyoró-halom felett sercegő és füstölgő kis mécses
fényében. Azért is kedvelte ezt a helyet, mert itt nem volt közvilágítás. Csak
a közeli boltokból vetődött ki némi fény – az egyikben gázégő sziszegett, a
másikban egyszerű mécsesek lógtak a falakon, a harmadikban ócska biciklilámpa
világított. Sejtelme árnyékok imbolyogtak és szelték egymást a vén tamariszkusz
alatt, olykor éles fénysugár ragyogta be a homályt. Mindez igen megfelelt a
csillagjósnak.
Fiatal
korában nem is álmodta, hogy csillagjós lesz. Nem tudta, mi vár másokra, sőt
arról sem volt fogalma, hogy vele mi történik a következő percben. A csillagok
nyelvét éppúgy nem értette, mint a megrendelői. Mégis ezt a mesterséget űzte,
és szavai lelkes ámulatot ébresztettek hallgatóiban. Mindezt tapasztalatának,
emberismeretének és leleményességének köszönhette. Ő is keményen dolgozott,
mint bármelyik becsületes ember, s a pénzt, amit esténként hazavitt, nem ingyen
kapta.
Hirtelen
hagyta oda faluját, nem gondolva jövendő sorsára. Ha otthon maradt volna,
földet művelne, mint ősei, megnősült volna, és békésen öregednék a szántók és
rétek közepette, ahol számos földműves nemzedék élt már. De nem ez történt.
Elment búcsú nélkül, s föllélegzett, amikor már jó száz mérföld maradt mögötte.
Úgy érezte az eddig még falujából ki nem mozdult parasztlegény, mintha egy
óceán választaná el a szülőházától…
Jól
látta, mi izgatja az embereket: házasság, pénz, a mindennapi gondok. Szimata a
sokévi gyakorlattal kifinomult. Öt perc sem telt belé, már tudta, mi nyomja az
üzletfele lelkét. Három pejszá-t kért egy-egy kérdésért, és ki nem nyitotta a
száját, mielőtt az illetőt nem beszéltette legalább tíz percig. Amit e tíz perc
alatt megtudott, abból futotta volna akár száz feleletre is.
-
Te nem kapod meg a munkádért, amit megérdemelsz – mondta
az előtte ülő ügyfél tenyerére meredve. És nem akadt olyan ember, aki ezzel
egyet nem értett volna.
Gyakorta
megkérdezte:
-
Van-e a családban olyan nő, esetleg távoli rokon, aki nem
szível téged?
Vagy
elmagyarázta:
-
Minden bajod a természetedből fakad. Hogy is lehetne
másként? Nézd, hol áll a Szaturnusz! Indulatoskodó vagy és harcias természetű.
Hallgatóinak
szívét ez hálával töltötte el, mert még a legszelídebb ember is szereti magáról
azt képzelni, hogy félelmes külsejű.
A mogyoróárus
elfújta mécsesét, és felállt. Ez jelzés volt a csillagjósnak: ideje már
hazamenni. Teljesen besötétedett, csak valami zöldes visszfény hullott a lába
elé. A csillagjós összeszedte kagylóit és egyéb rekvizitumait, s már rakosgatta
is be a táskájába, amikor hirtelen, emberi árnyék takarta el a zöld fényt.
Felpillantva látta, hogy egy férfi áll előtte. Zsákmányt szimatolva
megszólította:
-
Valami bánt téged…Ülj le ide, beszélgessünk egy kicsit,
attól megkönnyebbülsz.
Amaz
csak dünnyögött feleletül.
A csillagjós
megismételte ajánlatát. Ekkor a férfi az orra alá dugta a tenyerét, és így
szólt:
-
Te, úgy látom, csillagjósnak nevezed magad?
A
csillagjós kihívást érzett e szavakban. Megfogta az ismeretlen tenyerét, és
ide-oda forgatva a zöld fénysugárban, rákezdte:
-
A természeted…
-
Eh, hagyd ezt – vágott közbe türelmetlenül az ember. –
Érdemlegeset mondj…
A
csillagjós zavartan dünnyögött:
-
Én csak három pejszát számítok egy kérdésért. A válaszaim
természetesen megérik ezt a pénzt…
Az
ismeretlen kivett a zsebéből egy anná-t, és odahajította neki.
-
Én több kérdésre akarok választ. Ha azt látom, hogy
becsapsz, kamatostul visszakövetelem tőled.
-
Ha viszont meg leszel elégedve a válaszaimmal, akkor öt
rúpiá-t adsz.
-
Eszem ágában sincs!
-
No, legalább a felét. Jó?
-
Jó. De ha tévedsz, a dupláját fizeted nekem – felelte az
ismeretlen.
Rövid
alkudozás után megegyeztek. A csillagjós imát rebegett az égiekhez, az
ismeretlen pedig pipára gyújtott. Csend támadt. Csak a távolban robogó autók
dudája hallatszott, meg a lovakat nógató hajcsárok kiáltozása s a tömeg
morajlása a park sötét mélyéből. A jövevény mozdulatlanul ült, s némán szívta
pipáját, orrán engedve ki a füstöt. Mozdulatlanságában valami könyörtelenség
érződött . A csillagjós habozott:
-
Tudod mit, nesze a pénzed. Én nem szoktam meg, hogy ne
higgyenek nekem. Meg aztán késő is van már…
És
rakosgatni kezdte a holmiját. De az ismeretlen megragadta a kezét:
-
Nem, engem nem rázol le! Magad állítottál meg, amikor
elhaladtam melletted.
A
csillagjós összerezzent. Hangja megremegett és erőtlenné vált:
-
Hagyj! Majd holnap beszélgetünk!
A
jövevény odatartotta a tenyerét, és követelte.
-
A szavad köt. Nos?
A
csillagjós érezte, hogy félelem szorongatja a torkát: rákezdte:
-
Van a családodban egy asszony…
-
Hagyd ezt – szólt rá az idegen. – Nincs szükségem erre a
badarságra. Eredménnyel járt-e a kutatásom vagy sem? Erre felelj, és máris
elmehetsz. Ha nem felelsz, addig nem eresztelek, amíg minden pénzedet ide nem
adod.
A
csillagjós varázsigéket mormolt, majd így szólt:
-
Na, nem bánom, felelek a kérdésedre. De ha a válaszom
meggyőző lesz, egy rúpiát kapok. Jó? Ha nem, akkor ki se nyitom a számat,
csinálhatsz, amit akarsz.
Hosszas
huzavona után a jövevény beleegyezett. A csillagjós azt mondta:
-
Téged halottnak véltek, és otthagytak, ugye?
-
Igen, folytasd…
-
Egyszer megkéseltek téged – folytatta a csillagjós.
-
Való igaz. – A jövevény felfedte a mellét, és megmutatta
a sebhelyet. – És még?
-
Belöktek egy kútba a mezőn, s otthagytak abban a
hiszemben, hogy meghaltál…
-
Meg is haltam volna, ha valami arrajövő bele nem pillant
a kútba – kiáltotta a jövevény. És örvendezve tudakolta, ökölbe szorítva kezét:
- Mikor találok rá az ellenségemre?
-
A következő életedben – felelte a csillagjós. – Négy
hónappal ezelőtt meghalt valami isten háta mögötti kis faluban, messze innen.
Soha többé nem látod…
Az ember
dühében felnyögött. A csillagjós így folytatta:
-
Hallgass rám Guru Najak…
-
Te tudod a nevemet? – kiáltott fel a jövevény elámulva.
-
Mint sok minden mást…Guru Najak, hallgasd figyelemmel, amit
most neked mondok. A te falud kétnapi utazásra van ettl a várostól északnak
menve. Ülj fel a legelső vonatra, és utazz haza. El ne távozz többet. Különben
nagy veszélyben forog az életed…
A
csillagjós felcsippentett egy kis szent hamut, s az idegennek nyújtotta. –
Hintsd be a homlokodat ezzel a szent hamuval, és menj haza. Soha többé ki ne
mozdulj innen déli irányba, és száz évig élsz.
-
Minek mozduljak ki már ezentúl? – szólt az idegen
eltűnődve. – Csak azt az embert akartam megtalálni. Megfojtottam volna, ha
ráakadok. – Bánatosan ingatta a fejét. – Kisiklott a kezem közül. Remélem,
legalább nehéz halála volt. Azt érdemelt.
-
Igen – felelte a csillagjós. – Egy teherautó gázolta el…
Az
idegen arca felderült e szavakra…
Mire a
csillagjós összeszedte a holmiját és berakta a táskájába, a parkban már egy
lélek sem maradt. A zöld fény is kialudt, s a terebélyes tamariszkusz alatt
homály és csend honolt. Az éjszakai vendég már rég eltűnt, egy marék pénzt
hagyva ott.
Éjfélre
járt, amikor a csillagjós hazaért. Felesége a küszöbön várta. Kezébe nyomta a
pénzt, és azt mondta:
-
Számold meg, ezt mind egy embertől kaptam…
-
Tizenkét és fél anna! – kiáltotta örömmel az asszony,
miután megszámolta. – Holnap cukrot vásárolok rajta, meg kókuszdiót. A kislány
már régóta kunyerál valami ínyencségért. Igazi lakomát csapunk.
-
Becsapott a gazember! – fortyant fel a csillagjós. – Egy
rúpiát ígért.
Felesége
meglepetten nézett fel:
-
Mi van veled? Mi történt?
-
Semmi, semmi.
Vacsora
után a tornácon üldögélve azt mondta az asszonynak:
-
Nagy kő esett le a szívemről. Mind ez ideig nem hittem,
hogy egy ember vére tapad a kezemhez. Miatta szöktem el hazulról, telepedtem le
itt és vettelek téged feleségül. De életben maradt…
-
Te merényletet követtél el? – kiáltott fel iszonyodva az
asszony.
-
Igen, a falunkban, éretlen tacskó koromban. Egy ízben
kártyáztunk, ittunk, és részegen összeverekedtünk…No, de minek gondoljunk most
erre…Ideje aludni – mondta ásítva.
És
végignyúlt a gyékényen.
Ford.:
Brodszky Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése