Volt
egyszer egy asszony, aki nagyon szeretett volna gyermeket. Elment a
százesztendős anyókához, az adott néki virágmagot, hogy ültesse cserépbe. Az
asszony elültette, gondozta, hát a magból csodálatos szép virág nőtt. Az
asszony megsimogatta a virágot, még meg is csókolta, míg a közepe is kinyilt,
akkor látta, hogy gyönyörü kis leányka ül benne. De olyan parányi, hogy
mindjárt elnevezte Hüvelyk Katónak. Dióhéjból csinált ágyat néki, kibélelte jó
puhára, abba fektette. Hanem egyszer, amikor az asszony nem volt a szobában,
csúf varangyos béka ugrott be az ablakon, megtetszett néki a kislány, gondolta,
elveszi feleségül, és mindjárt el is vitte magával. Katóka nem akart a csúf
béka felesége lenni, addig sírt, míg a kis halak megsajnálták, elrágták a
vizirózsa szárát, ahová a béka fektette, a vizirózsa meg elúszott vele messze,
messze, le a patakon. Egyszer csak valami nagy bogár szállott le a vizirózsára,
hiába tiltakozott Kató, magával vitte. Cserebogár volt, az is feleségnek szánta
Katót. De a többi cserebogár úgy kicsúfolta érte, hogy nem merte elvinni,
letette a földre.
Akkor
már télre járt az idő. Kató nagyon fázott, nem tudta, hová legyen. Egyszercsak
szép kis mezei egérke bujt ki a földből. Megsajnálta a didergő kislányt,
bevitte az egérlyukba, ott tartotta egész télen. Csak azt kivánta tőle, hogy
legyen barátságos a gazdag szomszédhoz, aki igen nagy úr, egész palotája van a
föld alatt és mindég bársonybundában jár. Hanem Katónak sehogy sem tetszett a
vakondok. Mégsem tehetett mást, el kellett menni hozzá látogatóba. Tömérdek
folyosón mentek keresztül, egyszer csak valami puhába botlott Kató. Halott
fecske volt. Azaz csak megdermedt és a vakond behúzta ide. Kató addig
melengette, ápolta, míg a fecske magához tért.
Mikor
kitavaszodott, Kató nagyon vágyott ki a föld felszinére, hanem az egérke
ráparancsolt, hogy csak fonjon, varrjon szorgalmasan, mert a gazdag szomszéd
feleségül kérte. Sirt szegény Kató, sirva ült ki az egérlyuk elé fonni. Hát
egyszer csak látja, hogy ott repül felette a fecske, akit meggyógyitott. El is
panaszolta néki, hogy milyen csúf, föld alatt élő állathoz akarják feleségül
adni, a fecske megsajnálta, fölkapta óvatosan a csőrébe, elvitte a nagyerdőbe,
ott egy nagy harangvirág kelyhébe tette. Meglátta a virágtündér, megmutatta a
fiának is, úgy megtetszett a tündérfiunak, hogy feleségül vette, boldogan is
éltek, virágkelyhekben laktak és édes mézet ettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése