Arany kápolnát láttam én,
hová senki se léphetett be,
s jajgatva álltak kint sokan,
jajgatva, sírva, térdepelve.
S láttam: egy kígyó tekereg
a kapu fehér oszlopára,
s csak kúszott följebb, egyre följebb,
az arany kárpitot lerántva,
s végig a szent márványlapon
teljes undok hosszában ott állt,
rubintok és gyöngyök között,
és elérve a tiszta oltárt,
kiöklendezte sziszegőn
mérgét a borra és kenyérre:
én meg egy ólt kerestem, és
ledőltem a disznók közébe.
/Ford.: Somlyó György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése