Játszik a téli szél a bús kökénnyel,
gyertyát olt és veri az ablakot.
Szerelmeddel találkozol ma éjjel.
Magányosan hívlak. Majd hallgatok.
Te nem tudod, hogy akihez
fohászkodsz,
játszik csupán, tréfálkozik veled.
Vigyázva lépj a bús kökénybokorhoz
hazafelé, mert megtép, úgy lehet.
Szemem ablakánál éjsötétbe mélyed,
várva, hogy jön még boldog pillanat.
Máshoz sodort régóta szenvedélyed.
Mindegy. Én őrzöm féltett titkodat.
Szívedben mind, mi ködbe veszni
látszik,
csöndemben tiszta lesz, igen.
És hogyha elhagy egyszer az a másik,
nem vallhatod be, csak nekem.
/Ford.: Veress Miklós/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése