Alszik a télben a kert.
A ködben fázom érte – nyári napért.
A gyürkés talaj felett
zuzmara ékesíti gyom levelét.
Barnák a szőlővesszők.
Már metszek képzeletben – ollótlanul.
Próbálom tavasz előtt:
a tő a rügyeivel merre nyomul.
Különben szégyen is ez! –
a téli kertbe jönni nyugalomért.
Ha egyszer pincém is lesz,
demizsonnal jövök fel télen borért.
De gyalog majd-akkor-is –
cáfolva nem ugyan a gép-világot,
csak jöve halkan ide,
mert legyen még, ahova halkan járok.
Mint halk a szerelem is –
akár ha közeledve, távolodva.
Itt hallja léptem a csönd,
és madarat röpít egy vén fa odva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése