Nekem úgy fáj minden perc, amit nem
hősiesen álltam,
minden perc, melyben már alig hittem,
testvérhez fűzi vállam.
S én csak nézek - magamba vagy az űrbe? -,
zokogva nézek,
míg versem selyemkendőjébe gyűlnek
az oktalan, vak kétségbeesések.
Nem megyek arra, amerre visz az ár,
nem!
A halál annyit lekaszált s lekaszál,
csak engem nem.
Egy szót mondanék - ha lehetne -,
ha véget ér kusza éltem,
Ankának, kedvesemnek:
éltem.
/Ford.: Kerényi Grácia/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése