A nagy Tavaszt vártam, hajnalokban
jártam.
Újnak, szentnek, nagynak lelkemet
kitártam
S dúshajú fejemre, jaj kegyetlen
tréfa,
Sziromhavat szórt le sok bimbós fehér
fa.
Tüzek égtek bennem, s gondolattá
égtek
S íme, körülöttem egyszerre csak tél
lett.
Mélységek szerelme, szerelmek
mélysége:
Zeng a Tavasz bennem, zúg hajrás
zenéje,
Vergődöm nagy titkok súlyának alatta,
Messzeségek űznek, s ihajla, ihajla,
Dalolok lihegve, s járom a világot
Az életem titkára majd csak
rátalálok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése