A nap izzó gömbjét fejéről
a föld legördítette már
s az est békés tüze az égről
mindjobban a tengerbe szállt.
Jött a csillagok szikra-ezre,
és a köröttük mindenütt
növő éjt magasba emelte
nedvesen csillogó szemük.
A mennyei patakok útja
fönt s lent teltebben csobog
és a hőségtől szabadulva
a szív könnyültebben dobog,
mert édes borzongás futott a
Természeten át - mintha víg
forrásvíz érintette volna
forró és fáradt lábait.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése