Könnyü néha és jó hozzád menekülni, Uram,
gyermeki könny fürdeti szeliddé konok
szivem,
érzem, tiéd vagyok.
Még ami fáj sem fáj, könnyes szememben
öröm.
Torkom s aléló szivem, fennen és némán
kiáltják
boldog-bizakodva neved.
Ámde az óra rövid s hüs fuvalom száll
szivemre,
a felhők gyöngéd tüze kialszik mind
távolabb,
hűsebb, magasabb lesz az ég.
Milyen messze is vagy te, hogy hihettem
közeled?
mért hittem, hogy annyi alkonyi sirás közt
hallgatod repeső énekem?
Hallgatnék már, de még mindig fel-feltör
vágyó énekem -
torkomban fáradt könnyek - hív-hív a sötét
messzeség
mintha Te hívnál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése