K. P. Kavafisz: Akitől elpártolt a szerencse

Akitől elpártolt a szerencse, aki lesüllyed,
micsoda nehezen tanulja meg az ínség
új nyelvét és új helyzeteit.

A nyomorúságos idegen házakba hogyan lép,
miféle szívvel jár-kel az utcán,
s amikor a kapu előtt áll, honnan vegye
a bátorságot, hogy a csengő után nyúl?
A kenyér közönséges szükségletéért
és a fedélért hogyan hálálkodik?
Hogy állja a hűvös pillantásokat,
melyek arról árulkodnak, terhükre van csak!
Hogyan formálódik lassanként büszke ajka
alázatos szavakra,
felemelt feje hogyan konyul le!
Hogyan hallgassa végig saját szavait,
hiszen mindegyik sérti fülét - az ilyennek
színleld, hogy nem is hallod őket,
mintha együgyű lennél, mintha nem értenéd.

/Ford.: Papp Árpád/
/Forrás: A bolond gránátalmafa/