Google+ Followers

2015. május 6., szerda

Nagy Imre: Az álmok fakírja a Nap előtt


Szívem vérzik, az arcom ködös,
roskadt viskók árnyain járok,
süvegemen könnyes pókháló
leng, s kezemben kővé vált átok

sötétlik, és görcsös botomon
dermedt gyíkot rejt a tarisznyám,
s én az álmok póri fakírja
lobogtatom lelkemet tisztán.

Mint halott pór arcán a mécsfény,
úgy lobog most a lelkem lángja,
két tört szemem sírástól fáradt
pórasszonyok álmait látja.

Lépkedek a pocsolyák partján,
panaszt tenni megyek a Naphoz,
hogy nincs fény a vályogviskókban, -
és elhívom minden ablakhoz.

Ködös arccal elébe állok,
s megmutatom kővé vált átkom,
az udvarán leszúrom botom,
hadd lengjen ott rajta álmom.

Eleresztem gyíkom előtte,
hadd lássa, hogy a kis gyík fázik,
hogy dér hull a magyar mezőkön,
akkor is, ha lángja szikrázik…

Szívem vérzik, ködös az arcom,
de ha majd a panaszom zengem:
szivárvány leng a mezők felett –

mert lángra gyúl minden könnycseppem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5