Google+ Followers

2015. május 6., szerda

Nagy Imre: A mezőn


Vakondtúrásokban bukdosva
kószálok a mezőn, valahol,
nehéz sóhajt hoz felém a szél
messze kéklő fasorok alól.

Most delelnek a napszámosok,
s az övék most a fasorok árnya,
kenyerükről verik a hangyát,
patkányrágott tarisznyát rázva.

Mert belémar bús kenyerükbe
hangya, patkány és sok rút bogár,
csak a kis gyík szalad bűntelen,
mert az mindig igaz úton jár…

Nem vagyok ott, nem vagyok köztük, -
eldobott az uraság földje,
nincs erőm a kaszát forgatni,
s jármot tenni fel az ökörre.

Mégis azért rám gondoltak most,
mert őrülten tüzel rám a nap,
valahol az ökrök állásán
a béresek verset olvasnak.

És szemük a napból tüzet lop,
s végignéznek a magyar síkon,
szemük tüzétől lángra lobban
az izzó por, a virágszirom.

S fent a napnak udvara terül,
mintha valahol hodály égne,
s égő patkányok sötét füstjét

teregetné a szél az égre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5