Valamit még kellene tenni az
életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban – mint elkészült
kancsó
az ötvös asztalán: végérvényesen és
menthetetlenül befejezett! Ó,
Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely
fulladozva
keres utat – és vágy, mely nem ült
még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szűz dolgok rejteznek ezen a
sejtelmes
erjedt délutánon: a vibráló sűrű
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érő
szőlők között: - kik íme mind kéjes
alázatban teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony, a
karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörű izgalmas játékaiból. De
nyugodt
bőröm alatt indulatok remegnek,
sistergő
indulatok! s helyüket keresik
tolakodva, mint
tétlen figura keresi kirendelt helyét
a kockás
sakktáblán. – Hiszen mindennek meg
kell
érni! minden vágy teljesülésért
eseng! Céltalan
semmi se lesz és Isten! törhetsz-e
éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Erre lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben –
tavasz!
szépség! szerelem! óh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgő életek között e néma
bölcs mennybolt alatt a borzas
kotlót irigylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint
meleg szárnyai alá
rejtegeti tengernyi csibéjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése