Google+ Followers

2015. június 9., kedd

Alekszander Alekszandrovics Blok: Hőstetteket, dicsőséget feledtem...


Hőstetteket, dicsőséget feledtem
e szomorú földön, ahol lakom,
mikor arcod egyszerű fakeretben
előttem ragyogott az asztalon.

Múlt az idő, a házat odahagytad.
Az oly szent gyűrű a vak éjbe hullt.
Te sorsodat másnak kezébe adtad,
s számomra édes arcod megfakult.

Napok rohantak kárhozott seregként...
Bor s szenvedély emésztett, mialatt
rád hasonlított asztalon a szentkép,
s mint ifjúságomat, úgy hívtalak...

Hívtalak, s nem pillantottál te énrám.
Hiába sírtam, te könyörtelen.
Belebújtál kék köpenyedbe némán,
és elmentél egy nyirkos éjjelen...

Nem tudom, büszkeséged hol fogadta
menedék, ki mindenem vagy s leszel...
Alszom, s látom kék köpenyedet alva,
amint a nyirkos éj magába nyel...

Dicsőséget, szerelmet feledtem.
Hol az ifjúság, hol a földi jók?
Arcodat az egyszerű fakeretben
elnyelte régen egy sötét fiók.

/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5