Zsenge ágát rázogatta
künn a fűzfa, benn
mosolygott az Isten anyja
képe szelíden.
A szöszt, orsót félretette
a menyecske is.
Porban cigánykerekezve
szaladt április.
A folyónál piros szoknya
lengett-röpködött.
És gyönyörrel és sajogva
felzihált a köd.
Verdesett, a szélbe bomlott
veres keszkenő.
Bíbor virágszálra gondolt
a járókelő.
Valahol egy szegény ördög,
egy szütyős paraszt,
buzgón Istenhez könyörgött,
s megjött a tavasz.
/Ford.: Lator László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése