Csüggedt lehetsz most, komor és nehézkes,
dicsőség-megvető, nem -álmodó.
De emléked megronthatatlan-édes,
hogyha sötét is, nekem megható.
Iszol, tisztátlanok az éjszakáid,
mi álom, mi valóság, nem tudod.
Elkínzott szemed zöldesen világít -
nyugalmat hát a mámor sem adott.
Átkokat zúdítasz a lassú sorsra,
csak egyet áhít szíved: gyors halált.
Nyugat felől a szél hozzám sodorja
szavad: csupa könyörgés, csupa vád.
De hozzád visszatérni úgyse mernék.
Hazám sápatag égboltja alatt
az életem csupán ének meg emlék.
De neked emlékezned nem szabad!
Napok vonulnak csüggeteg seregben.
Az Istent érted hogy kérlelhetem?
Jól sejtetted: olyan az én szerelmem,
hogy nem tudod megölni még te sem.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése